A világ kezdetén nem léttezett semmi. Nem voltak értelmes és alantas fajok, nem létteztek állatok és nem voltak növények sem. A világot nem hálózták be folyók, nem volt hegyek, völgyek síkságok vagy puszták, maga a föld sem léttezett. Nem voltak istenek és démonok, senki tette nem volt mérlegre állítva mert nem voltak bírák sem az egekben, sem ördögök a pokolban. Nem létteztek a síkok, nem örvénylett a mágia és nem ragyogott a szentség. Hatalmas üresség töltötte be a mindeneket, aminek nem volt sem szélessége, sem hosszúsága. Az ürességnek nem volt kezdete: végtelen és szempillantásnyi idő óta léttezett. Volt azonban vége.
A semmiből pattant ki az első szikra, megalkotva az ősmassza kezdeti csíráját. Az első szikrát újabbak követték, s végtelen mennyiségben jelentek meg újak az első helyén. Egymást lökdösve, hullámozva mozogni kezdtek, formákba és alakzatokba rendeződve. A szikrák közül sokan egymásba olvadtak, hogy később még több darabba huljanak szét. Az ősmassza dagadni kezdet, sűrősődött és ritkult, megalkotta önmaga formáit, összesett és újra alakult.
Égi lény számára sem felfogható idő után, az ősmassza különös alakzatba rendeződött. Ez az alakzat volt az őstudat kezdete. Még nem tudta, hogy létezik, nem tudta megitélni hogy mi a jó és mi a rossz, azonban képessé vált szabályokat létrehozni és az ősmassza változásait befolyásolni. Szétválasztotta a sejtjeit és új formákba rendezte őket, hogy még gyorsabban, még nagyobb mértékben, még pontosabban tudja ömagát alakítani. Változás változást követett, és a formáknak céljuk és feladatuk lett. Végül az őstudat elkezdte három részre bontani a szikrákat és szétválasztotta őket.
Az első csoportban voltak a morzsák. Ezek az apró szikrácskák építették fel később az anyagi világot: csomókba tapadva lett belőlük az anyag. Alkotója lett minden élőlény testének, és felépítője minden tárgynak. Az őstudat szabályokat alkotott meg, beleplántálta a vonzódást és a taszítást minden egyes apróbb morzsácskába. Világot alkotott nekik, amivel benépesítette őket. Itt helyet adott nekik, hosszúságot és szélességet, kezdetet és véget. Megadta nekik a teremtés és az elmúlás lehetőségét.
A második csoportban voltak magoncok. A magoncok is egy saját világba kerültek, amit a mágia síkjának neveztek el. Ők egy egységet alkotnak és mégis külön darabok: megszámlálni nem lehet őket, mert olyanok mint a víz a folyómederben. Kimerhetsz belőle valamennyit, a kimert vizet további tömlőkbe oszthatod. De ha visszaöntöd a folyóba, újra folyóvíz lesz belőle. A magoncok hatalmat kaptak hogy hatással legyenek az ősmassza minden egyes elemére. Ők lettek a kard és a pajzs a világok között.
A harmadik csoportban voltak szenterők. Ők lettek az igazi uralkodás alkotói. Feladatul kapták hogy irányítsák és uralják a az ősmassza minden egyes ősi szikráját, ők lettek az irányító elv, a vezérlő gondolat, ők az agy a testben. Egyszerre könnyűek mint a szellő és pusztítóak mint a förgeteg. A síkot, amit kaptak, elnevezték mennynek avagy a szentség síkjának.
Az őstudat így saját magából megalkotta a három alapsíkot, és benépesítette őket. Összefonta őket szorosra, hogy ugyanott és ugyanakkor legyenek, mégis külön egymástól, mint a fonat szálai. Minden síkon, minden történés és cselekedet hatással van a többire, külön-külön létteznek és mégis együtt. Végül megérintette a morzsákat és elindította a hatalmas gépezetet.
A világ működött, az anyagi síkon dolgok jöttek létre: Élőlények és tárgyak. Léttezésük átütött a szentség síkra, ahol új dolgokat hoztak létre, amellyek megadták az irányítást az anyagnak. Közben körölüttük és bennük áramlott a mágia. Az őstudat feloldódott a világokban, szétosztva magát két újabb síkra, belefonva magát a világ nagy kötelébe: a racionális mentális síkra, mely tarlamazza a szabályok és tudások összességét, illetve az irracionális asztrális síkra, mert tartlmazza a kiszámíthatatlan motivációt és ragaszkodást, ízt adva az életnek.
